PILGRIMS/ZARÁNDOKOK – 2017. MÁJUS 13. 20:00 Belvárosi Színház

“Mert sem hozzád közeledésünkhöz, sem tőled távolodásunkhoz helynek semmi köze.” (Szent Ágoston: Vallomások)
A “Zarándokok” az utazás krónikája. Az ismerősen idegen utazásé, mely elválaszt, összeköt. A félelmetes utazásé, mely olyan, akár egy rettegett kaleidoszkóp: belenézve érzések, emlékek, tradíciók ismerős színkavalkádja kavarog. Ha belenéznénk, még azt hihetnénk, tükörbe nézünk.
A közel-keleti táncművészet legismertebb hazai és kilenc országból érkezett külföldi előadói az Al Asdeeka egyiptomi zenekarral karöltve vállalkoznak erre a páratlan utazásra – együtt, először, egyetlen alkalommal.
A klasszikus és tradícionális közel-keleti táncok sokszínűségét felvázoló előadás egyben a 9. CAIRO! Festival Budapest nemzetközi orientálistánc-rendezvény zárógálája is.

Alkotók: Kárász Eszter, Nieto Mercedes, Vámos Veronika
Táncosok: Aziza of Cairo, Bozenka Arrencibia, Nesma, Kareem Gad, Elena Ramazanova, Jade el Jabel, Gulden Fatkulla, Shengsong Guan, Rita Jing Rui Cao, Vesna Zorman, Virág Judit, Effendi Dapkeh Company, valamint a Nimfa Orientális Társulat és Mercedes Nieto
Az Al Asdeeka zenekar: Reda Saad, Ossama Shahin, Sherif Aboelsaad, Mohamed Reda, Magdy El-Hosny
JEGYEK KAPHATÓK:
– A Belvárosi Színház jegypénztárában (1075 Budapest Károly körút 3/a)
– A jegy.hu weboldalon
– A cairofestivalbudapest@gmail.com címen
– NIMFEUM – Nieto Mercedes Orientális tánciskolában (1055 Budapest Falk Miksa utca 30.)
Jegyár: 5.500 Ft
További információ a fesztiválról:
www.cairo.nietomercedes.com
cairofestivalbudapest@gmail.com